9 órás dicsőítés volt Miskolcon
A Találkozás Sátra Szolgálat szervezésében megrendezésre került Miskolcon a 9 órás dicsőítés, 2021. szeptember 25-én. Az alkalom elsődleges célja Isten közös keresése, imádata volt, amelyben a különböző hátterű szolgálók, szolgálócsoportok segítették az egybegyűlteket, akik szintén sokféle…
Szabadságban és szeretetben Isten jelenlétében
A Találkozás Sátra Szolgálattal egy bibliai mintát szeretnénk megvalósítani – a Dávid sátrának a helyreállításáról szóló ígéret szerint (Ámósz 9:11), amelyben a fő jellemző, hogy Isten valóságosan jelen van, mert a neki szóló dicséretek között lakozik…
Építsd Isten Országát, Ő pedig majd építi a te életed!
Isten arra hív minket, hogy építsük az Ő Országát. Jézus a Hegyi Beszédben a következő szavakkal fogalmazta ezt meg: „Isten Királyságával és azzal törődjetek, amit Isten igazságossága kíván – erre törekedjetek mindenek előtt! Isten pedig majd…
Egyedül Isten jelenléte hoz valódi változást
„Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélve, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor.3:18) Isten arra hív bennünket, hogy jöjjünk egészen közel Hozzá, olyannyira közel, hogy beletekinthessünk az Ő arcába.…
Kövesd a Blogot
Az új cikkek közvetlen a postaládádba kerülnek.